Az igazság számomra nagyon fontos. Mindennek kezdete és vége. És ha valaki, bárki is kérdőre merészeli vonni, meg meri kérdőjelezni a szavam, az igazam, ezzel egyszerre az életem, a hozzáállásom, a hitem lesz megkérdőjelezve. És mélyen megsértve, bemocskolva érzem magam. Mert tudom, hogy aki ilyet tesz, aki megkérdőjelezi mások igazát, mások igazságosságát, azzal mélyen, ott legbelül gond van.

Feldühít, kihoz a sodromból, megráz minden ilyen alakalom. Milyen ember az ilyen? Milyen ember az, aki nem hisz senkiben és semmiben? Milyen ember az, aki minden mögött a hamisat, a csalást látja? Mélyen elszomorít, ha ilyen emberekkel találkozom. Szeretném kitaszítani az életemből, ellökni, kitoloncolni őket.

Milyen lehet egy igazság nélküli világban élni? Abban kelni és lefeküdni. Szánalmas lehet úgy létezni Isten gyönyörű ege alatt, hogy folyton lesni kell, nyomozni, gyanakodni, gyanúsítani, vádolni, hogy mikor és ki hazudik. Lealjasodni és mást is lealjasítani akar az ilyen ember.

Számomra nincsenek árnyalatok az életben. Minden fehérre és feketére korlátozódik. Két serpenyője van a szívemnek: igazság és hazugság, és közötte nincsenek árnyalatok, szépítések. Vagy-vagy, és mindig választani kell. Ezért dühít, hoz ki a sodromból az ilyen mondat: valaki hazudik, amikor csak sejtetni akarja, hogy te vagy az, de nem veszi a bátorságot, hogy kimondja. Pedig azt gondolja. Nem szeretem, ha az emberek általánosítanak, ha magukhoz mérnek, ha egy kalap alá vesznek, ha azt gondolják, hogy bármit megtehetnek.

Hazug világ akar lealjasítani. Júdások keresik a partnerséget. Péterek át nem gondolt ígérete nyomaszt.

Mostanában sokszor jut eszembe nagyapám. A szekuritáté egyik szobájában az orrával kellett egy papírlapot támasszon a falnak miközben vallatták, különböző eszközöket használva. Meg akarták törni a testén keresztül a lelkét is. Vallania kellett volna arról, ami nem igaz. Érezte a fájdalmat, a kínt, de az igazság erősebb minden emberi fájdalomnál.

Sokszor támasztom én is a fehér ívpapírt, és bevallom, fáj a gyalázatos emberi szó, a rágalom, a hamis ígéret, a kisminkelt hazugság, de leginkább az fáj, hogy oly sokaknak jó ez így. Mű élet, igazságmentes boldogság, hazug emberi kapcsolatok, nem kelletek nekem. Támasztom újra és újra a fehér papírlapot, és nem vallok, nem vallhatok mást, csakis az igazat.

Szabó Adél Júlia, Kálnok