Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. (Lk 18, 10–14)

A hála csodálatos. Felszabadítja a lelket, arra irányítja a figyelmet, ami van, és hozzásegít a megelégedett élethez, ami elengedhetetlen feltétele a boldogságnak.

A napokban olvastam újra a farizeus és vámszedő imájának történetét, és rádöbbentem, hogy van ilyen is: hála és imádság köntösébe öltöztetett önhittség, önteltség, a másik ember lenézése, leértékelése. A farizeus a templomban azért adott hálát Istennek, mert nem olyan, mint a többi ember, többek között a szintén ott imádkozó vámszedő. Úgy gondolta, hogy ő tökéletes, hiszen kétszer böjtöl hetenként, és tizedet ad. A vámszedő pedig irgalomért könyörög bűnei miatt. Az evangélium ismerteti velünk a tanulságot is. A vámszedő megigazulva megy haza, mert aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.

Volt, amikor ebből a történetből az volt számomra az üzenet, hogy csak akkor igazulunk meg, ha arra emlékeztetjük magunkat, hogy bűnösök vagyunk, és nagyon nem tetszett nekem, nem értettem.

Kedves olvasó, lehet, hogy veled is előfordul, hogy a Szentírás nem mindig érthető számodra, vagy nem tetszik az, amit akkor üzen neked. Arra biztatlak, hogy egy másik alkalommal olvasd, hallgasd újra a kérdéses részt. Saját tapasztalatból állítom, hogy csodálatos, ahogy a különböző élethelyzetekben megtalál a szentírási tanítás, figyelmeztetés, üzenet, és új megvilágításban jut el hozzánk.

A fenti történet olvasása során most talán megértem: előfordul velem is, hogy a farizeushoz hasonlóan imádkozom, és előfordul, hogy úgy imádkozom, mint a vámszedő. Lehet, hogy te is azért adtál hálát Istennek, mert nem veled történt valami rossz, hanem mással. Nem a te gyermeked élete csúszott félre, nem te, vagy szeretted lett beteg, nem te kellett közeli hozzátartozód koporsója mellé állj. Nem a te házadat vette el a bank, nem neked szűnt meg a munkahelyed. Nem te vagy, aki sikkasztott, becstelenséget követett el. Ha mindez rávezet téged arra, hogy a saját életedben értékeld, amid van, és azért legyél hálás, akkor imádkozol. Ha mindez arra indít téged, hogy lenézd azokat, akiknek szembe kell nézniük rossz dolgokkal, vagy szerinted valamiért bűnösök, akkor igazából nem is imádkozol.

Előfordul, hogy bűnbánattal imádkozom, mert elmulasztottam megtenni valamit, vagy rosszat cselekedtem, akarva vagy akaratlanul bántottam valakit, engedtem, hogy a harag, irigység, vagy a pénz utáni vágy vezéreljen.

Számomra az a tanulság, hogy nem érthetem meg, hogy mások hogyan kerültek olyan élethelyzetbe, ami az én értékrendem szerint elfogadhatatlan. A másik emberből csak annyit láthatok, mint a tengerben levő jéghegyből. Nem látom a felmenői életét, a családi hátterét, a vívódásait, nem tudhatom, hogyan jutott oda, ahol most van. A bírói szék foglalt. Nem ítélkezhetem felette.

Önmagammal kapcsolatban nem szabad elfelejtenem, hogy nem vagyok tökéletes. Ha azonban látom bűneimet, akkor kapok segítséget Istentől, hogy megtapasztaljam irgalmát, megbocsássak magamnak, és igyekezzek a jót cselekedni. Jó hír az, hogy az én életemet is Isten ítélheti meg, és nem ember.

Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, ugyanolyan értékesek, bárhogy ítéljük meg magunkat és másokat.

Adjunk hálát Istennek az ő szeretetéért és irgalmáért, ami minden gyermeke felé árad.

Vida Rozália, Alsóboldogfalva