A levéltár története

Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának történetét a 18. század első feléig vezethetjük vissza, amikor fokozatosan elkülönült egymástól a kolozsvári egyházközség és az egyetemes egyház vezetése vagyonának kezelése. A megváltozott helyzetben kialakult új adminisztráció iratait valahol tárolni kellett. A 18. század végén ezeket a „superintendentialis” azaz püspöki háznál, ládákban őrizték, majd később átszállították az Unitárius Kollégium épületébe (a mai Egészségügyi Iskola épülete, a Sora és a belvárosi unitárius templom között). Lázár István püspök (1742-1811) halála után, Körmöczi János püspöksége idején (1812-1836) elkészítették a levéltárban található dokumentumok darabszintű leltárát, két nagy kéziratos kötetben (Regestrum A és B). A levéltár helyisége azonban néha osztályteremként, vagy tanácsteremként is funkcionált.

Az egyház levéltárának gyűjtő jellege már a 19. század közepén kialakult. 1848-ban például Árkosi Mihálynak, a székelykeresztúri egyházkör esperesének a főtanácsi határozatára fölküldte az egyházkörre vonatkozó összes szerződés másolatát. Az iratbegyűjtések miatt a levéltár anyaga a 16. század végével kezdődik, legrégibb darabja egy 1587-ben kezdődő válóperes jegyzőkönyv. A 17. századból értékesek az 1629-től kezdődő zsinati jegyzőkönyvek, az 1640-es években kezdődő püspöki vizitációs jegyzőkönyvek, amelyekből az első teljes 1692/1693-as keltezésű. Szintén nagybecsűek a kolozsvári Unitárius Kollégium iskolafőnökeinek 1626-ban kezdődő számadáskönyvei, a „Fasciculus Rerum Scholasticarum” kötetei, továbbá a kolozsvári kollégium tanulóinak névsorai, amelyek a 17. század utolsó évtizedében kezdődnek, és az 1940-es évekig megvannak.

A levéltár rendezésének szükségessége többször is felmerült a 19. század során. Végül 1877-ben az Egyházi Képviselő Tanács bizottságot nevezett ki Berde Mózes elnökletével, hogy kidolgozza levéltári anyag rendezésének és a helyiség felszerelésének módját. A bizottság javaslata alapján 1881-ig a levéltári helyiséget átépítették és rendbehozták. 1901 után a püspöki hivatal mellett az egyház gyűjtőlevéltára is az új Unitárius Kollégium (a mai Brassai Sámuel Líceum) épületében kapott helyet, és ott működik mind a mai napig.

A levéltár 20. századi történetének legjelentősebb alakja Kelemen Lajos (1877–1963), az Unitárius kollégium tanára volt, akit 1908-tól 1918-ig volt levéltáros, de sokrétű egyéb feladatai miatt nem tudott számottevő rendszerezési munkát végezni. 1918 után, az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltárosaként sem szűnt meg kapcsolata az egyházzal. Kinevezett levéltáros akkoriban nem volt, hanem az ő segítségét kérték, amikor valakinek levéltári anyagra volt szüksége.

A II. világháború után az egyházi levéltárak szigorú román állami ellenőrzés alá kerültek. A 153/1950-es román elnöki rendelet és a 61. számú román belügyminisztériumi határozat értelmében minden egyházközségnek a néptanácsokhoz kellett leadnia a tulajdonában lévő anyakönyveket, ahonnan később a Román Állami Levéltárak megyei fiókjai vették át. A törvények végrehajtásáig két-három év telt el. Csak ritka esetben menekült meg egy-két anyakönyv. A román levéltári törvények értelmében az 1980-as években elvitték a Gyűjtőlevéltárban őrzött kolozsvári és tordai unitárius kollégium illetve gimnázium iratait is. Kelemen Lajos szellemi hagyatéka is hasonló sorsra jutott. Az egyházra hagyta, de halála után, 1963-ban az Állami Levéltár kiküldöttei lefoglalták és elszállították az anyagot.

Az 1989-es változások új lehetőségeket nyitottak levéltárunk történetében. Egyházunk elöljárói a korábbinál nagyobb figyelmet szenteltek a levéltár fejlesztésére. Folyamatban van az anyag szakszerű rendezése, rendszerezése és dobozolása, a raktárhelyiségek felújítása, a központi fűtés és a modern polcrendszer beszerelése, a számítógépes rendszer kiépítése stb.

http://archives.unitarian.ro/